2006.09.20.
13:47

Írta: Balog_D

A nyár legjobb lemeze (Morrissey: Ringleader Of The Tormentors)

Megjelent: T3K, 2006. november
Önsajnálat és önimádat, szeretet és gyűlölet, születés és a végső óra: Morrissey a végletek embere, egyike azon keveseknek, akik mindezt hitelesen tudják előadni, a hatásvadászat csapdájába bele nem esve. Melankolikus, keserűen gúnyos, fanyar, az öniróniát sem nélkülöző dalai, karizmatikus személyisége tették őt a mai könnyűzene egyik legfontosabb, ámbár Magyarországon kevéssé ismert alakjává.



2004-es nagy visszatérése utáni második albuma a Ringleader Of The Tormentors, melyhez Római tartózkodása során merített ihletet, többek közt Ennio Morriconéval együttműködve. Együttműködésük gyümölcse a Dear God Please Help Me című orgonával és vonósokkal kísért csodaszép ballada, mely nyílt (homo?)szexuális utalásaival további találgatásokra ad okot a magánéletéről szemérmesen hallgató énekessel kapcsolatban, akárcsak a You Have Killed Me című sláger, melyben a szerző Pasolinivel, majd Viscontival azonosul, a dalban emlegetett Piazza Cavour pedig a pletykák szerint a melegek közkedvelt randihelyszíne. Azonban ’Moz’ továbbra sem fél más, erősebb megütközést keltő témák feldolgozásától sem, van itt például apagyilkosság (The Father Who Must Be Killed), vagy a szülők széltől is óvott szeme fényéből gyilkossá váló gyermek története (The Youngest Was The Most Loved). Ez utóbbi számhoz készült fekete-fehér klip hangulata talán Fellini La Dolce Vita-ját volt hivatott megidézni, amint az agresszív fotósok hada igyekszik lencsevégre kapni a rendőrautóhoz kísért, megbilincselt főhőst. 


Legkevésbé a már-már közhelyszámba menő Bush-szívatástól sem mentes I Will See You In Far Off Places tetszik (persze a Smiths egykori frontembere nem most kezdi a hatalomnak való beszólogatást, már a Vasladynek is meggyűlt vele a baja annak idején…) , illetve a számomra túl kiszámítható To Me You Are A Work Of Art, no persze ezeket is sokkal szívesebben hallgatom, mint a Danubius Rádió „mindig a legjobb válogatásának” 95%-át. Ha depressziós dalra vágyunk, leginkább a több, mint hétperces Life Is A Pigsty vág fejbe, egy megrendítő fohász, mély dobbal és a háttérben egy vihar hangjaival. Személyes kedvencem az I’ll Never Be Anybodys Hero Now című, beteljesülhetetlen szerelemről szóló opus: „They who should love me/Walk right through me/I am a ghost /And as far as I know I haven’t even died”, vagy a kislemzre másolt In The Future When All’s Well keserű optimizmusa: „Every day I play a sad game called/In the future when all’s well/Living longer than I had intended/Something must have gone right” .Aztán itt van még a munkásosztálybeli élet görbe tükre az On The Streets I Ran-ben, vagy az élet utolsó óráiban a szeretet győzelméről szóló, egyébként igen pörgős dal, az I Just Want To See The Boy Happy, majd mindezek után az album egy nagyzenekarral és gyermekkórussal kísért derűsebb(?) darabbal zár: At Last I’m Born. Nincs miért sírnunk, végre megszülettünk…

Egyedül azt sajnálom, nem tudtam megnézni a Mestert júliusban a PeCsában. Cserébe a youtube.com-on bárki megtekintheti, mit is alkotott ez az öregecskedő dandy a PinkPop, a Benicássim, vagy az Exit Fesztivál színpadán . Erősen ajánlott.

Szólj hozzá!

Címkék: morrissey recenzió t3k téköbká

A bejegyzés trackback címe:

https://balogdaniel.blog.hu/api/trackback/id/tr901478833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.