2008.07.07.
20:42

Írta: Balog_D

Szerelem első bájtig

A cikk a Magyar Egyetemi és Sajtó Egyesület újságíró OKJ tanfolyamát lezáró mestermunkaként készült, nem jelent meg.
Barangolás az internetes társkeresők világában

Budapesti, szőke, kultúrakedvelő és állatbarát, vidám diplomás lányt keresel 18-tól 28 éves korig? Esetleg külföldi, negyvenes, sportos férfit, akinek hobbija az utazás és a vitorlázás? Bármilyen elképzelésünk is van a számunkra ideális párról, az internetes társkeresők megfelelő ön- és emberismeret esetén kiváló segédeszközök lehetnek megtalálásában, a kereslet és kínálat találkozásában. Egyesek még napjainkban is furcsán néznek azokra, akik interneten ismerkednek, pedig egyre inkább polgárjogot nyer ez a módszer, mely, ha csodát nem is tesz, lehetőséget biztosít az egyedülállók számára életük megváltoztatására. Igény pedig van rá, hiszen felmérések szerint csak kis hányaduk vállalta önként és tudatosan a (társas) magányt. Cikkemben ezen ismerkedési mód előnyeit és árnyoldalait járom körül.

Beregi Tamás Egyetleneim című, valós eseményeken alapuló regénye kiemelkedik a sokszor felületes és bugyuta „szinglitörténetek” közül, és abban is unikum, hogy a párkeresés nehézségeit nem női, hanem férfi szemszögből mutatja be. A késő huszonéves főhős kétségbeesett ámokfutásba torkolló barátnővadászata során végigjárja Budapest főbb szórakozóhelyeit, fesztiváljait, gólyabáljait és táncházait. Ismerkedik utcán, trolibuszon, metrón, villamoson és minden más lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyen, az internetes párkereső oldalak azonban kimaradtak a történetből, pedig ki tudja, talán pont ezek vezethettek volna happy endhez. Nehezen érthető, miért pont itt nem próbálkozott a főszereplő, mert a regény 2003-as megjelenésekor már javában üzemelt a Randivonal és a Lovebox nevű portál, nem is beszélve a társkeresők egyik őséről, az Indáról.

Szívtőzsde

Még 1999-ben, gimnazistaként ismertem meg az Indát, a gyaloglo.hu által üzemeltetett, mai szemmel nézve igen kezdetleges társkereső oldalt. Akkoriban egy rövid, szöveges, fénykép nélküli bemutatkozásra lányok tucatjai válaszoltak, persze szintén fénykép nélkül, a furcsán sípoló-kerregő betárcsázós modemmel pedig rendszeresen családi botrányt okozó telefonszámlát generáltam.
Mára, a szélessáv és a digitális fényképezőgépek korában egész más világ tárul elénk a párkereső oldalakon. Napról-napra kis- és nagybefektetők (és lefektetők) milliói jelennek meg világszerte az elektronikus szívtőzsdéken: komoly szándékú invesztorok, spekulánsok, kockázatkeresők és kockázatkerülők, légvárak építői egyaránt. A légvárak, a buborékok persze óhatatlanul kipukkadnak egyszer, a tőzsdekrach olykor elkerülhetetlen ezen a piacon is. Árfolyamunk változásait pedig soha nem láthatjuk előre, mint ahogy nem tudhatjuk azt sem, hogy „befektetésünkbe” fektetett energia mennyire térül meg. Racionális stratégia nincs, heurisztikáink, korábbi tapasztalataink, előítéleteink és vágyaink alapján döntünk. Hogy nyerünk-e vagy bukunk, az a vakszerencse kérdése a véletlenszerűen változó árfolyamok világában. Kitöltjük adatlapunkat magunkról írt jellemzésünkkel és jelöltünkre vonatkozó gondolatainkkal, feltöltünk pár fotót (ez ma már szinte elengedhetetlen), ezzel kilépünk a piacra, reglapok százait nézzük végig hasonló „befektetőket” keresve, néha remegő gyomorral várva a kis villogó borítékot: önnek üzenete érkezett. Az internetes társkeresők világa ma már rég nem csupán néhány unatkozó geek szórakozása, hanem a való élet virtuális tükörképe. E piacon is részben a farkastörvények uralkodnak. Ahogy a részvénypiacon, itt is vannak mindenki által keresett „blue chip”-ek: szőke démonok, akik itt váltják aprópénzre tiszavirág-életű genetikai fölényüket, némely részvénytől pedig mindenki inkább szabadulna, nem ismerve annak valódi belső értékét. Mielőtt azonban bárki megrettenne e szociáldarwinista húspiac látomásától, elárulom, itt is megcsillan olykor az emberiesség, az önzetlenség fénysugara és talán pont ez az, amiért érdemes vissza-visszalátogatni e virtuális világba.

Növekvő érdeklődés

Feláldozott kapcsolatok című, diplomás egyedülálló fiatalokról, vagyis „szinglikről” szóló 2004-es tanulmányában Utasi Ágnes szociológus megállapította: Magyarországon az egyedülállók kis csoportja tekinti csak életformáját véglegesnek, a többség párkapcsolatra vágyik. Ennek akadályaként az egyedülálló életmód kényelme, a pénz hajszolása és a munkamánia mellett a megkérdezettek több mint harmada említette, hogy nincsenek megfelelő helyek az ismerkedésre. A párkeresés két fő csatornája, akárcsak évtizedekkel korábban, a családi, baráti kör és az iskolai, munkahelyi közösség, itt pedig behatárolt a lehetséges partnerek száma. Mivel a „szinglik” kiugró számban használják a világhálót, megoldást jelenthet számukra a netes párkeresés, jóllehet az Utasi által vizsgált statisztikai mintában ennek hatásfoka csekélynek, épp csak a véletlen találkozással egyenértékűnek bizonyult.
Négy év azonban az internetes világban nagy idő, elképzelhető, hogy ma már egészen más eredmény születne. Az NRC Piackutató 2007. második félévi felmérése szerint a csaknem hárommillió magyar internetező 28 százaléka használja társ-, és partnerkeresésre a világhálót.
Hazánkban immár egy tucatnyi nagyobb, és több száz kisebb társkereső portál áll rendelkezésünkre, köztük fizetősek, teljesen ingyenesek, illetve olyanok, ahol mobiltelefonos fizetéssel többletszolgáltatásokhoz juthatunk: naplót vezethetünk, bemutatkozó lapunk előrébb kerül a keresőprogramban, valamint korlátlan számú levelet küldhetünk el az ingyenese küldhető havi tizenöt helyett. Ez utóbbi mennyiség egyébként, hacsak nem „láncrandisok” vagyunk, bőven elég lehet, tekintve, hogy egy-két levélváltás után a párkeresők általában email-címet vagy telefonszámot cserélnek. Jelenleg a Randivonal több mint 682 ezer felhasználóval rendelkezik, 56 százalékuk férfi. A Nők Lapja Café Párkereső esetében fordított az arány: 84 ezer nő és 53 ezer férfi keresgél az oldalon. A fővárosiak aránya általában minden társkeresőn kiemelkedően magas. Az általános célú párkereső oldalak (az ún. tematikus társkeresőkről lásd keretes írásunkat) közt megfigyelhető egyfajta szegmentálódás, így a Csajozás.hu és a Pasizás.hu elsősorban a kamaszok igényeit szolgálja ki, míg például a Nők Lapja Café Párkeresőn nagy számban találunk komoly szándékú, részben az idősebb korosztályokba tartozó felhasználót is.
A napjainkban gomba módra szaporodó és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő „webkettes” közösségi portálok, noha nem ez az eredeti céljuk, a régi barátokkal, kollégákkal való kapcsolattartás mellett ideális terepei lehetnek az internetes társkeresésnek is. A jelenleg 3,5 millió regisztrált felhasználóval, és átlagosan napi 1,2 millió egyedi látogatóval rendelkező Iwiw számos szerelmi kapcsolat szövődésének színhelye volt már, még ha sokan sérelmezik is a kéretlen reklámok és értelmetlen körlevelek mellet befutó ismerkedési célú üzeneteket. Az pedig, hogy a userek miként reprezentálják már meglévő párkapcsolatukat, kiírják-e a „kapcsolatban” státuszt adatlapjukra, milyen fotókat tesznek fel és azokat milyen képaláírással látják el, bizonyára számos szociológiai és pszichológiai tanulmánynak lehetne anyaga. A hazai kistestvérénél lényegesen komplexebb szolgáltatást nyújtó és immár világszerte 64 millió felhasználóval büszkélkedő Facebook tág teret ad a társkeresőknek is: adatlapunkon külön jelezhetjük, ha párkapcsolatot keresünk, a rengeteg letölthető alkalmazás közt pedig tucatjával találunk ismerkedést, flörtölést szolgáló segédprogramokat is. A felsoroltakon kívül természetesen számos egyéb módozata is van az internetes társkeresésnek, például a chat, mely azonban nem képezi cikkem tárgyát.

„Büszkék arra, hogy csak a macska várja őket”


Megkérdezettjeim, akiket a Nők Lapja Café Párkereső és a Startrandi nevű oldalakon kerestem meg, főként az Utasi-féle tanulmányban is említett okokkal magyarázták, hogy miért próbálnak szerencsét az internetes társkeresőkön. Jellemzően húszas és harmincas egyedülállók panaszkodtak arról, hogy rengeteg idejüket és energiájukat leköti a munkájuk, emellett szűknek találják a munkahelyi, egyetemi, vagy baráti körben történő ismerkedés lehetőségeit. Vidéken ez a probléma hatványozottan jelentkezik. (A megkérdezettek egy részének nevét kérésükre megváltoztattam.)
„Elég aggasztónak tartom, hogy vannak társtalan emberek, akik kifejezetten büszkék arra, hogy hazaérve csak a macska várja őket”- meséli a 24 éves Noémi, aki abban bízik, itt végre talál egy „normális, intelligens, komoly fiút”. Sokan így kívánnak egy esélyt adni maguknak, egyszerre akár több párkeresőbe regisztrálva, bár nem mindenkinek az ásó-kapa-nagyharang lebeg a szeme előtt. „Egy hosszú és bonyodalmas kapcsolaton vagyok túl és szimplán csak ki akartam deríteni, mennyire vagyok még piacképes. Igazából nagyon jól tudom, hogy nem itt fogom megtalálni a következő páromat”- magyarázza a még csak 21 éves Klári. Van, aki ”véletlenül” keveredett ide, mint a Mela nicknevű harmincéves fiú. „Megtetszett egy fórum és itt ragadtam. Később bekukkantottam a társkereső oldalra és ott megtetszett egy lány. Mivel nem volt barátnőm, írtam neki. Gondoltam, ha »csak« barátra lelek, már akkor is jól járok”.
Ez az ismerkedési mód természetesen nem csak a húszas, harmincas egyedülállóknak kedvez, a Nők Lapja Café Párkeresőjében nagy számban keresi párját szüleik korosztálya is. A Maribo felhasználónevű 63 éves özvegy hölgy fiatalabb ismerősei sikerén felbuzdulva lépett a virtuális társkeresés mezejére. „Még csak fél éve próbálkozom, de ennek a korosztálynak már sokkal nehezebb. Kialakult szokásokkal, életvitellel új életet kezdeni, bármilyen ismeretség alapján igen körülményes”. Maribo szkepticizmusának más oka is van: „Azzal a szomorú tapasztalattal is szolgálhatok, hogy sokkal több a női oldal, mint a férfi, főleg ha korosztályok szerint vesszük. Rengeteg kulturált, jól szituált nő netezik kevés sikerrel, mert a férfioldal nem ugyanazt keresi, amit ők. Ma a viagrás világban a nyolcvanéves is harmincévesre vadászik, fő érdeklődési körük az erotika. Ez nem lenne baj, ha önkritikával és egészséges életszemlélettel is párosulna ez az igény”.
Az általam vizsgált társkeresők legtöbbjében egyébként fiatalabb korban masszív, szinte kétszeres férfitöbbség jellemző, a közép- és idősebb korúak esetében azonban kiegyenlítődik, néhol meg is fordul az arány.

Nulladik látásra


„Hiába nem láttalak még, az embert, / ha minden betűd mégis eleven, / ha érezlek, mint kisujjam az entert, / Van nulladik látásra szerelem?”- írja Varró Dániel Email című versében, a felvetett kérdés pedig megosztja a párkeresőket. Sokan a hosszas levelezés hívei, miáltal már személyes találkozás nélkül is kötődés alakulhat ki, olykor teljesen kitárulkoznak egymás előtt az ismerkedő felek. „Megkönnyíti a randit. Úgy tudunk néhány témáról beszélni, mintha ezer éve ismernénk egymást”- vallja Mela és nem ő az egyetlen férfi, aki hasonló véleményen van. „Megfelel a stílusomnak a távolról, levélben történő ismerkedés, kedvenceim a Szerelem hálójában és az Illatszertár című filmek” – ad betekintést romantikus lelkivilágába a 40 éves Vilmos. Sokan az adatlap és a fotók megtekintése utáni, további szűrőnek tekintik a levelezést, és csak ezután szánják rá magukat a személyes találkozásra.
Ellenérveket is könnyű sorolni, hiszen a másik fél kisugárzását, hanghordozását, mimikáját, illatát csakis élőben lehet megismerni. Többen ezért az azonnali számcserére és találkozásra esküsznek.
Sok férfi sérelmezi, hogy a nők egy része nem válaszol bemutatkozó leveleikre, még egy rövid, elutasító válasz erejéig sem. „Ha az ember tíz lánynak ír és egyik sem ír vissza, az nagyon betesz az önbizalomnak” - mondja Mela. Ehhez persze hozzá lehet edződni, egy megkezdett levelezés se szó, se beszéd megszakadása viszont már nagyobb csalódást jelenthet. „Egyszer csak nem válaszol, pedig látom, hogy nap mint nap megnézi a leveleit. Újabb levelet írok, arra sem reagál. Pedig ő jelölt be engem. Nem magyarázta meg. Ilyen is van, de nem általános”- panaszolja Vilmos, ez a viselkedés persze a férfiaknál is megtalálható, ahogy azt a 21 éves Emese megfogalmazza: „Inkább nem válaszolnak, vagy ígérgetnek, minthogy őszintén megmondják, hogy »figyelj, ez van, nem vagy az esetem.« Semmi probléma nem lenne, ha őszintén megmondanák, szerintem ez a normális”. Az egyenesség hiánya érthető módon sokaknak okozhatott kellemetlen emlékeket. „Eleinte nagyon lelkesek, minden nap írnak. Aztán találkozunk egyszer-kétszer és ahelyett, hogy megmondanák, nincs esélyem elkezdenek elmaradozni. Időnként még jelentkeznek és ilyenkor bizonygatják, hogy nagyon elfoglaltak és nem értek rá. Eközben azért látom, hogy szinte mindennap fent voltak a társkereső oldalon” - mutat rá a 36 éves Anikó.
Az efféle etikátlanságoknál talán kevésbé problematikusak, mégis sokak számára zavaróak lehetnek a vulgáris üzenetek, melyek olykor csak unatkozó frusztrált kamaszoktól, származnak, máskor viszont nyíltan szexuális kalandot keres a feladójuk. „Első körben igencsak instantnak éreztem ezt az egészet. Olyan húspiac szagúnak. Aztán rájöttem, hogy vagy bosszankodom a vadbarmokon, vagy átlépek rajtuk. Van, aki belemegy mindenféle buta játékba, hányinger dolgokba” - magyarázza egy 34 éves debreceni nő, aki a társkereső portálon vezetett naplójában több, „szociopaták” által okozott kellemetlen élményről számol be, és néha úgy érzi, mintha „vadasparkba” csöppent volna. Nemtől függetlenül kaptam olyan véleményeket, hogy jó volna elkülönített szexpartner-keresőt létrehozni, hogy ne velük, a komoly kapcsolatra vágyókkal próbálkozzanak. Nyitott kapukat döngetnek: „lényegre törők” kedvéért több nagy társkereső portál kínál különálló szexrandi részleget. Úgy látszik azonban, hogy ezen oldalak szinte kizárólag a nemi szervekre fókuszáló obszcenitása a kalandorok jó részét is kiábrándítja vagy elijeszti.

Szembesítés

A sok tévútra futott és elhalt levelezés közt persze van, amikor elérkezik a személyes találkozás ideje is, egy négyszemközti beszélgetés mindenképp fordulópontot jelent az ismerkedés további kimenetelében. Van, hogy itt bizonyosodunk meg róla, hogy akit fényképei és levelei alapján ideálunknak tekintettünk, fél óra elteltével már elviselhetetlennek tűnik. Előfordul, hogy egy számunkra kellemetlen hanghordozás, egy ápolatlan fogsor, vagy egy bizarr szandál-zokni kombináció összetöri virtuális ideálunkról alkotott képünket. És persze van, hogy szimpatikus és rokonszenves az illető, csupán az a közhelyesen csak „bizonyos szikrának” nevezett valami hiányzik.
„Igazából csak rossz élményem volt. Általában két-három óra beszélgetés után rájön az ember lánya, hogy ennek semmi értelme, elnézést kér, kiszalad a mosdóba, felhívja a barátnőjét, lead neki pár SOS-jelzést. Aztán visszamegy, várja a felszabadító hívást, elnézést kér, kiszalad és hálálkodik, hogy megint friss levegő” - ez nem a Szex és New York című sorozat forgatókönyvének részlete, hanem Noémi nevű 24 éves megkérdezettem panaszkodott félresikerült randijairól. Mela azonban sikerélményről számolt be: „Írt egy lány nekem, akivel úgy egy hónapnyi levelezés után találkoztam. Az első randin összejöttünk és egy csodás évet töltöttünk el egymással”. Bár a kapcsolat véget ért, Mela újból bizakodó, hiszen ”ami egyszer bejött, bejöhet még egyszer”. „A hat lányból, akivel találkoztam, három nem akart velem második randit, kettővel én nem, míg az a bizonyos egy összejött”- készít precíz számvetést társkereső pályafutásáról a 28 éves András.
A négy évvel fiatalabb Dávid szerint viszont az internetről megismert lányokkal randizgatni nehezebb és „stresszesebb”, mint a szűkebb-tágabb baráti körből származókkal. „Ott folyamatosan kapom a jelzéseket a közös ismerősöktől, mit csináltam jól, mit nem, érdemes-e tovább próbálkoznom egyáltalán. És persze az is nagy könnyebbség, hogy ez esetben valamennyire egy közegben mozgunk”. Mindez azt is megvilágítja, miért volna kiemelten fontos az őszinteség a virtuális társkeresésben.
Adott a képlet: két hasonló korú, a levelezés alapján hasonló érdeklődésű és értékrendű személy, egy estébe nyúló beszélgetés, viszont nulla kölcsönös vonzalom. Mi az eredmény? Ahogy Humphrey Bogart mondta a Casablancában: lehet, hogy egy csodálatos barátság kezdete. Megkérdezetteim közül rengetegen számoltak be az internetes társkeresőkről indult barátságokról. „Társat még nem találtam, de találkoztam egy nagyon értékes emberrel, azóta heti kapcsolatban vagyunk. Fontos a másik” – meséli a 34 éves debreceni nő. Mela is hasonlókról számolt be: „Több jó élményem volt: két barát és egy társ, akiket idáig »begyűjtöttem«”, de Vilmos sincs ezzel másként. „Párt, akivel eljutottam volna a férfi-nő kapcsolat szintjére nem találtam, de szereztem néhány kedves nőismerőst. Hogy nem jutottunk tovább, annak én voltam az oka. Nem passzoltunk igazán, úgy éreztem”.
Az eredmények vegyesek tehát, de a lelkesedés lankadatlan. Mint láthattuk, az sem mindig jár rosszul, aki végül nem a párját találja meg itt. „Igazából olyan ez a társkereső, mint a zsákbamacska” – magyarázza Noémi - „Veszélyes, kiszámíthatatlan, néha ijesztő, de játék, és játszani jó”. Természetesen az internetes társkeresés is csak egy lehetőség a sok közül, vágjunk bele bátran, de azért ne járjunk behunyt szemmel az utcán sem.



Keretes írások:
Fiúk a klubon kívül

A világháló kiváló lehetőséget ad a speciális igényű és érdeklődésű emberek, vallásosak, avagy különféle kisebbségekhez tartozók párra találására, akiknek a hétköznapi életben való ismerkedés nehézségekbe ütközne. Itthon is létezik már többek közt vegetáriánus, duci, keresztény, zsidó, állatbarát, mozgáskorlátozott vagy épp nemzeti érzelműeket célzó netes társkereső. Talán az egyik legjelentősebb ilyen csoportot a homoszexuálisok jelentik. Csongor (24) és Tibor (28) a Randivonal társkereső Melegrandi aloldalán találtak egymásra, kapcsolatuk immár öt éve tart, nemrég egy német kisvárosban teremtették meg közös otthonukat. Teljesen átlagos kinézetű és életmódú srácok, akikre abszolút nem illik a köztudatban még mindig jelen lévő hedonista-promiszkuis meleg sztereotípiája, ahogy az a Gay Pride-on vagy a Fiúk a klubból (Queer As Folk) című sorozatban látható.
Csongor nem járt soha meleg szórakozóhelyen: egyedül nem akart menni, mást pedig nem ismert, aki ilyen helyekre jár. A Melegrandi társkeresőn nem érték rossz tapasztalatok: bár olykor kapott obszcén leveleket is, inkább viccnek fogta föl azokat. Megismert olyat is, aki akkor tűnt el, amikor személyes találkozóra került volna a sor, ő azonban nem dőlt a kardjába ettől sem: „ez benne van a netes társkeresésben. Ha valakit egy szórakozóhelyen szólít le az ember, sokkal kínosabb szituációk tudnak kialakulni”.
„Két hét levelezés után megbeszéltünk egy randit az Oktogonon” - folytatja Tibor - „egy helyes mosolygós srác jött felém kissé bizonytalanul, de mégis határozottan. Biztos voltam benne, hogy ez csak Csongor lehet. Beültünk egy helyre, hosszasan beszélgettünk vörösbort kortyolgatva. Éjfél után elindultunk hazafelé. Egy darabon egy felé vezetett az utunk. Ekkor már tudtam, hogy megtaláltam az igazit”.
A pár egyetért a netes társkeresés hatékonyságában és ezt nem csak az ő kapcsolatuk bizonyítja. „Külföldön, nyelvtanfolyamokon, Dublinban, Bécsben, és itt Németországban is sokaktól hallottam már, hogy a neten ismerkedtek meg párjukkal”- állítja Csongor, aki szerint a gátlásosabb embereknek is nagy segítséget jelentenek az internetes tárkeresők. Tibor pedig elmondja, egy „heteró” barátja is így találta meg barátnőjét, az ő kapcsolatuk immár három éve tart. „Különösebb veszélyeit a netes társkeresésnek nem látom. Természetesen egy email mindet elbír, de végülis senkit sem kötelez semmire” - összegzi tapasztalatait Tibor.


Már dédanyáink és dédapáink is…

Korántsem új keletű jelenség valamely médium segítségének igénybe vétele a párkeresésben. Gáti István „Hozott szalonnával…” c. könyvében 1900 és 2000 közti magyar újsághirdetéseket gyűjtött össze, ezek egy jelentős része házassági hirdetés, melyek immár több mint száz éve jelen vannak újságjainkban. E tömör és velős szövegek mindegyike egy-egy kis szelet történelem, melyből képet kaphatunk az adott korszak értékrendjéről, párkapcsolattal szembeni elvárásairól.
Manapság sokan felháborodunk, ha valamely népszerű műsorújság apróhirdetői közt „gáláns szponzort” kereső diáklányokat találunk, pedig ők legalább nyílt kártyákkal játszanak, szemben azokkal, akik csak implicit módon fogalmazzák meg nagyon is határozott anyagi igényeiket. Az internetes társkeresők némelyikén ugyan opcionálisan nyilatkozhatunk vagyoni helyzetünkről és arról, rendelkezünk-e lakással vagy autóval, azonban kevesen élnek e lehetőséggel. A XX. század elejének házassági hirdetései egyáltalán nem voltak szemérmesek, ha az anyagiakról volt szó. „Tizenkilenczéves keresztény urileány 80000 korona készpénzhozománnyal, ugyanannyi örökséggel, férjhezmenne hozzáillő fiatalemberhez” - olvasható egy 1912-es Pesti Naplóban. Azonban már ekkor is volt, akinek nem számított a pénz: „Hozományt nem kérek, de ha bármennyi értéke van is, olyan áldozatként tekintse, mint én, életem becsületes feláldozását viszont” - hirdeti magáról egy „elváló bús keresztény fiatalember” egy 1915-ös Pesti Hírlapban.
Korántsem csak házassági hirdetésekkel találkozhatunk a századelőn. Egy 1911-es Pester Lloyd-beli hirdetésben egy nő „szellemes levélcserébe bocsátkozna intelligens úrfiúval”, a Pesti Hírlap egyik 1917-ből való számában pedig a következőt olvashatjuk: „Harctéren küzdő fiatal hős, ki pár nap múlva szabadságra megy, ez úton keresi feltétlen úrileány tisztességes ismeretségét »Sírva vigadok« jeligére".
Mielőtt pedig valaki kimondaná, papírra, billentyűre vetné a „mai rohanó világunkban” kezdetű közhelyet, és azt hinné, a magány csak napjainkban jelent hatalmas problémát, gondoljon erre az 1932-es budapesti hírlapbeli hirdetésre: ”A mai tülekedő hajszás életben nehéz élettársat találni valakinek, akinek munkakészségén, szép bútor és kelengyén kívül csak egyéni értékei vannak. 37 éves magas, erős, elvált asszony társaság hiányában rábízza magát erre a hirdetésre, hátha akad egy magányos, szeretetre vágyó lélek, kivel megteremthetnék a közöny és durvaság Szaharájában a maguk oázisát”.

Szólj hozzá!

Címkék: internet társkereső 2008

A bejegyzés trackback címe:

https://balogdaniel.blog.hu/api/trackback/id/tr491507886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.