2009.02.23.
20:55

Írta: Balog_D

Úri huncutság? - Háttal a közügyeknek

Megjelent: Műhely, 2009. február 23.

Mennyire érezheti magát egy átlag állampolgár tehetetlennek magát az állammal, a munkáltatójával, avagy az egyetemével szemben? Hogy lehetne az érdekvédelmen javítani?  Miért vagyunk mégis annyian passzívak Magyarországon, miért nem akarunk véleményt nyilvánítani, ha egyszer szabad? Összeállításunkban az állampolgári aktivitás hazai lehetőségeinek jártunk utána.
A parlament iránti bizalom nem mutat túl rózsás képet: az Állampolgári Részvétel Hete alkalmából, 2008-ban immár negyedik éve lebonyolított kérdőíves kutatás szerint az állampolgárok  57%-a egyáltalán nem bízik a politikusokban, talán ezen nincs is mit csodálkoznunk, elég csak említeni a számtalan lezáratlan korrupciós ügyet vagy a számla nélküli költségtérítés ügyét. Mindez bezárkózásra, passzivitásra késztetheti az állampolgárt véleménynyilvánítás helyett, különösen, hogy például a megkérdezettek több mint fele –az önkormányzatok kedvezőbb bizalmi indexe ellenére- úgy véli, nincs, vagy alig van befolyása a lakóhelyét érintő ügyekre. A kutatás szerint az utóbbi négy évben stagnált, kis mértékben pedig romlott a társadalmi részvétel.
„Hogy bizonyos közéleti magatartásoknak nincs rövidtávon közvetlen visszacsatolása, a közéleti kultúra állapotának, a magyar társadalom nem kellő polgárosultságának tulajdonítható.” -vallja dr. Mészáros József szociológus, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék oktatója. – „A politikai osztállyal kapcsolatos negatív értékítélet részben a hazai társadalom túlpolitizáltságának következménye. Mivel majdnem minden közéletet érintő kérdés a politika szintjére transzformálódik, és e döntéseket az adott ügyben döntéshozó politikusok – gyakorta önhibájukon kívül – nem, vagy nem kielégítő módon képesek megoldani, drámai a bizalomvesztés.” A BME ugyanezen tanszékén oktató dr. Orbán Annamária közgazdász-politológus szerint aggasztó, anómiás állapotban van a magyar társadalom, ez nem csak a közintézményekbe vetett bizalom megrendülésében, hanem az egyre gyakoribb súlyos bűncselekményekben is megnyilvánul. „A következmények nélküli ország publicisztikai közhelye nem a megfelelő fogalom. Már nemcsak a szakemberek mondják, de az átlagember számára is láthatóvá, a saját bőrén érzékelhetővé  vált - a globális válság által felszínre kerülve és megerősítve -, hogy milyen következményei vannak az elmúlt éveknek, mennyire beteg testileg és lelkileg ez a társadalom, s ezért inkább számonkérés és számadás nélküli országot mondanék”.
Orbán ellenpéldaként a skandináv államokat hozza fel, noha ott sincs a modern demokráciának több évszázados hagyománya, de működik a visszacsatolásokat is eredményező civil kurázsi, az állami szervek valóban átláthatóak, elszámoltathatóak, épp ezért a beléjük fektetett bizalom magas, a korrupció szintje pedig a Transparency International adatai szerint a legalacsonyabbak közt van. „Játékelméleti kifejezéssel élve, ott az emberek domináns stratégiája a bizalom és együttműködés: tudod, hogy amit mondok, az igaz, és tudom, hogy amit te mondasz, az is, ’megbízok az adott szavadban’. Ezt az általános bizalmat a polgárok egymás és az állami intézmények irányába is megelőlegezik. Nálunk mindenki egyre inkább a túlélésre játszik, a domináns stratégia a cserbenhagyás: tudom, hogy sem én, sem te nem tartod be a szavad, ezek után nem is bízom meg benned. Mindez rövid távon nyerőnek tűnik az egyén szintjén, ám hosszú távon súlyos gazdasági és társadalmi következményekkel jár az egész társadalom szintjén.”



Apolitikus ifjúság?


A múlt rendszerben a közélettel szembeni passzivitásra szocializálódott generációk utódainak úgy tűnik, nincs honnan megtanulni a demokratikus viselkedésmintákat. Héra Gábor, a Kurt Lewin Alapítvány munkatársa szerint a fiatalok passzivitása az úgynevezett frontális oktatásban gyökerezik. Nem tanítják meg a gyerekeket érvelni, kiállni a saját igazukért, már a középiskolában sem. Nem motiválják őket arra, hogy elmondják a véleményüket.
„Nem véletlen, hogy Angliában a diákokat már egész kiskorukban állampolgári ismeretekre oktatják, erre kéne itt is több energiát fordítani.”- véli Orbán Annamária, aki szerint az egyetemi hallgatóság passzivitásában is az általános társadalmi passzivitás képeződik le. Nyilván minden évfolyamon vannak tevékeny hallgatók, ám úgy látom, nem érdekli az egyetemistákat eléggé, mi történik körülöttük. A bolognai változásokkal kapcsolatban is határozottabban kellett volna állást foglalni.”
Bohák András, a BME EHK elnöke szerint a hallgatók korántsem közönyösek, hiszen a tandíjkérdésben úgy szerveződtek „több ezres” tüntetések, hogy az akkori utcai események miatt sokaknak –részben érthetően- megtiltották a szülei az utcára vonulást, a felmenő rendszer miatt pedig magukat az akkori hallgatókat a tandíj bevezetése nem is érintette volna. „Természetesen más az aktivitás jellege, mint Francia-, vagy Görögországban, de ezt inkább a szokások, temperamentum, normák közötti különbség számlájára írnám. Nálunk nem szokás elfoglalni az egyetemet, vagy hallgatói sztrájkba lépni, míg azokban az országokban ez elfogadottabb.”- véli Bohák, aki szerint azon „fontosnak látszó” ügyek, amelyek nem mozgatják meg a hallgatóságot, talán nem is igazán fontosak, a passzivitás mértékét pedig egyébként sem tartja vészesnek: „amerikai féléváthallgatásom során az ottani hallgatóknál a hazainál lényegesen nagyobb közönyt éreztem.”
A fiatalok politikai aktivitásának egyik útja lehetne a pártok ifjúsági szervezeteiben való tevékenység, ez azonban –a Zuschlag-ügyet figyelembe véve, érthető módon- nem igazán népszerű manapság. „Kockázatos pálya, mert még kiváló képességekkel, képzettséggel sem lehet senki biztos a sikerben. A pártok ifjúsági szervezetei kevés közvetlen hatást gyakorolnak a fiatalok életére, ennek megfelelően csökkent irántuk az érdeklődés is. E szervezetekbe nálunk többségében olyanok lépnek be, akik konkrétan politikai pályára készülnek, belőlük kevés van. Ezzel szemben nyugaton sokszor a hallgatói önkormányzat is politikai alapon szerveződik.”- állítja Bohák
„Hosszú folyamat, amíg a hallgatói önkormányzatok hagyománya, az azokban való aktív részvétel kialakul.” -véli Mészáros, majd hozzáteszi: - „Ez a tény nem menti fel Önöket az aktívabb részvétel, a vezetőket az átláthatóbb működés felelőssége alól!”


Egyedül nem megy

„Pozitív üzenet, hogy a közügyek iránti érdeklődés, aktivitás tanulható, erősíthető és terjeszthető. A kezdéshez azonban megfelelő számú, ’kritikus tömegű’ öntudatos polgárra, civil társadalomra van szükség” – állítja Orbán, aki szerint, ha ez a kontroll hosszú távon nem érvényesül, maga a demokratikus berendezkedés kérdőjeleződhet meg. Mészáros szerint a civil szervezetek jelenlegi legfontosabb funkciója a létük. „A magyar társadalmat mindig is sokkal kevésbé jellemezte a kis közösségek szövedéke, mint a nyugat-európaiakat. Ott is hosszú történelmi folyamat kapcsán jöttek ezek létre. Hazánk jelenleg e folyamat elején, közepén tart.”
Egyes kezdeményezések azonban reményt keltően sikeresek és nagy számú érintettet mozgatnak meg, köztük máskor apolitikusnak mondott fiatalt is, például a tavaly 80 ezer fős részvétellel büszkélkedő Critical Mass kerékpáros felvonulás. „Világos, konkrét közösségi célok érdekében mozgósíthatóak a polgárok egyes csoportjai. A helyzet nem reménytelen.” – véli Mészáros. Orbán szerint a felvonulás sikerének titka, hogy kevésbé megosztó témáról van szó, mellyel sokan tudnak azonosulni, emellett hatékony internetes mozgósítás kísérte. „Ha megvan az együttműködési készség, az egy jó alap, olyan társadalmi tőke, amit akár más fontos kérdésekben való érdekképviseletnél is hasznosítani lehet.” Az összefogás kezdődhet az átláthatóbb és kézzelfoghatóbb lokális szinten, ahol a bevonódást a  részvételi döntéshozatal eszköze is segítheti. (lásd keretes írásunkat.) Orbán kiemeli, sokan úri huncutságnak tartják a közügyekkel való foglalkozást, ám ez téves vélekedés, mert az ember valahol mindig homo politicus. „Közösségben élünk, márpedig ez mindig konfliktusokkal, problémákkal jár, amiket meg kell tudni oldani. A politika erről szól: közös ügyeink rendezése.”

Az oldalt összeállította: Joó Fruzsina és Balog Dániel

KERETES ÍRÁSOK:

Őszinte részvétel

Az állampolgári tanácskozás (citizens’ jury) módszere a ’70-es évek Amerikájában született meg, válaszul a közügyekkel szembeni növekvő közönyre, a lobbicsoportok és a mediatizáltság miatti demokráciadeficitre. E döntéshozatali mód lényege, hogy pár tucat érintett átlagember összeül néhány napra, szakértői pro és kontra érveket hallgat meg egy adott kérdésben, majd a különféle nézőpontok megismerése és a dilemmák megvitatása után ajánlást terjesztenek be az illetékeseknek, akik ezt ideális esetben figyelembe veszik a döntéshozatal során. A Dániától Indiáig alkalmazott módszer leginkább egy konkrét, az adott közösség életét befolyásoló szakpolitikai kérdés eldöntéséhez nyújthat segítséget. A helyi ügyekben az emberek jobban látják a döntések eredményét, a megvalósulási folyamatot, például egy helyi fejlesztési terv esetében. Akadnak hazai példák is: a Budapesti Corvinus Egyetem Empirikus Társadalomkutató Központja a Kaposvári Kistérségben szervezett állampolgári tanácskozást a helyi munkaerőpiaci problémák megoldására, a VIII. kerületi Mátyás tér tavalyi felújítása pedig a helyi lakóközösség bevonásával zajlott le egy közösségi tervezésen alapuló modellkísérlet keretében, úgy a tervezés, mint a megvalósítás során.


Magvetés

A kompetencia alapú oktatás – ellentétben a hazai, poroszos oktatási rendszerben megszokott frontális oktatással – arra épül, hogy a tanulók képességeit, készségeit oly módon kell fejleszteni kell, hogy a megszerzett tudást gyakorlatban is alkalmazni tudják. A teljesítményt individualizált módon mérik, tehát az előre meghatározott kompetenciák megszerzése a cél. Az egyéni fejlődés mellett, a problémamegoldó és konfliktuskezelő képesség javítása érdekében a diákoknak meg kell tanulniuk csoportos munkában együttműködni. A feladatok gyakorlat-orientáltak, így a tananyag színesebb, a tanár-diák kapcsolat közvetlenebb.
A kompetencia alapú képzésben központi szerepet tölt be az egész életen át tartó tanulásra való ösztönzés, a felnőtt szerepekre való felkészítés, ehhez a pedagógusok módszertani kultúrájának megújítása is szükséges. A tankönyveken kívül számos segédanyag és tréning segíti a tanárok számára az új módszer megértését és alkalmazását, például a Kurt Lewin alapítvány programjai, melyek a demokráciára nevelést is középpontba állítják.
Magyarországon tavaly szeptembertől már 1000 iskolában bevezetésre került eme új képzési forma, az Oktatási Minisztérium hosszú távú céljai közé sorolja az egész országra kiterjedő alkalmazását.


Kicsit másképp!

Érdemes lenne tanulnunk külföldi diáktársainktól, akik jó példával szolgálnak a társadalmi szerepvállalás, a közügyekkel való foglalkozás tekintetében. Franciaországban hallgatók százai vonultak utcára tavaly októberben, tiltakozva Xavier Darcos oktatási miniszter reformtervei ellen. A tüntetés sikeres volt, visszavonták a törvénymódosító javaslatokat, ennek ellenére másnap 150 ezer diák látványos utcai megmozdulásokat szervezett, és garanciát követeltek arra, hogy a kormány leállítja a tanárok sorozatos elbocsátását. Ez időben az olasz hallgatók sem tétlenkedtek, több ezer fős tüntetést szerveztek a kormány költségtérítéssel járó oktatási reformja ellen. Két és fél éve pedig Chilében közel egy millió diák demonstrált a közoktatás minőségi feltételeinek romlása miatt. De nem szabad a ló túloldalára esni, ahogy tették ezt Athénban, ahol az egyetemi reformok ellen tiltakozó akciók véres utcai ütközetekbe torkollottak. Tegyük el az álarcot, a viperát és a benzines palackot!

Szólj hozzá!

Címkék: politika műhely 2009 ifjúság

A bejegyzés trackback címe:

https://balogdaniel.blog.hu/api/trackback/id/tr591507917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.