Cikkeim

Megjelent: 2008. október 27.

Pintér Béla, aki egyszerre szerzője, rendezője és szereplője is társulata darabjainak, arra a gyakori újságírói kérdésre, miszerint rendezne-e más által írt művet, azt szokta felelni, noha nem kizárt, egyelőre nem gondolkodik ezen.
Az eredmény pedig őt igazolja, hiszen így egy olyan unikummal lehet gazdagabb a közönség, mely talán a világnak csak ezen az áldott (elátkozott?) pontján jöhetett létre. Az ország egyik legjelentősebb, immár tíz éves és tíz bemutatót megért alternatív színtársulata teljesen egyedi, bármi mással összetéveszthetetlen stílust képvisel. A magyar népi hagyományt a posztmodernnel vegyítve mutat be szomorúan aktuális, ugyanakkor csavarosan szürreális történeteket, szektákról, családon belüli erőszakról, lehetetlen emberi viszonyokról és általában a magyar rögvalóságról, nem kerülve el a politikai utalásokat sem. Mindezt hatalmas adag iróniával és öniróniával, fekete humorral és egy csipet vulgaritással teszi, többnyire néptáncos elemekkel és maguk a színészek által játszott zenével kísérve. A feszes dramaturgia pedig gondoskodik arról, hogy figyelmünk egy percig se lankadjon.
Az emberi önzés és romlottság elé kíméletlen tükröt tartó Anyám orra 2006-ban a legjobb előadás díját nyerte el a Pécsi Országos Színházi Találkozón. A történet szerint a haldokló pesti milliomos egy román sarlatán és annak élettársa társaságában elindul Erdélybe felkutatni soha nem látott fiát, a veséjére van ugyanis szüksége, hogy egy illegális transzplantációval meghosszabbíthassa életét. Ezalatt egy önelégült popénekesnő fellépésre készül, egyik alkalmi zenésztársa a szeretője, míg a másik búgatóporral „udvarol” neki. Hiába, ebben a világban kivétel nélkül mindenkit a legősibb ösztönök mozgatnak. Hogy a temérdek –rendkívül szórakoztató- bonyodalom közepette hol találkozik a két szál, és végül is hol a valóság és a (rém)álom határa, kár lenne elárulnom: a Szkénében mindenki megnézheti. Érdemes.