2009.11.07.
22:04

Írta: Balog_D

A felesleges mentőangyal (Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik. Magvető, 2008.)

Megjelent: Műhely, 2009. május 18.


Egyáltalán nem vagyok egy autogrammgyűjtős típus, április végén a könyvfesztiválon mégis ott álltam a Jövő Házában kígyózó sorban, hogy egy kedves, őszbe hajló frizurával is fiatalos hölgy a vásárolt könyv címoldalára kanyarítsa: Ljudmila Jevgenyjevna, én pedig azzal a tudattal távozhattam, hogy korunk egyik legjobb nagyregény-írójával találkoztam. Ismeretségünk tavaly kezdődött, mikor egy barátomtól kölcsönkaptam a recenziónk tárgyául szolgáló Odaadó hívetek, Surik című regényt, melyet azóta úton-útfélen ajánlgatok, akik pedig elolvasták, éppúgy nem tudták letenni, mint ahogy én sem. No, de mit is tud Ulickaja asszony annyira?
A hetvenes-nyolcvanas évek Moszkvájában játszódó családregénnyel van dolgunk. A főhős, Surik egy polgári értelmiségi (csonka) család egyetlen férfitagja, ebből adódóan kicsit elkényeztetett, amúgy művelt, intelligens fiatalember, akiért ráadásul bolondulnak a nők. Surik pedig kötelességének érzi megadni nekik minden téren, ami jár, legyen az szerencsétlen sorsú kazah diáklány, kubai vendégdiákkal pórul járt leányanya, középkorú rokkant nő, vagy cirkuszi törpe. Ulickaja mesterien rajzolja meg a jószándékú, ámde gyenge akaratú férfi és nőismerősei portréját, már-már perverzióba forduló tetteinek mozgatórugóit. A bűntudat, a tévesen értelmezett részvét és önfeláldozás teszi Surikot az orosz irodalom jól ismert alakjához, a felesleges emberhez hasonlatos figurává, így sodródik a regény is a húsbavágóan kisszerű végkifejlet felé.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: könyv műhely 2009 recenzió ulickaja

A bejegyzés trackback címe:

https://balogdaniel.blog.hu/api/trackback/id/tr521508068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása