Cikkeim

Megjelent: Műhely, 2008. március 10.

Február 25-én, a BME Központi épületének díszterme előtt Dr. Molnár Károly rektor több kar dékánjának jelenlétében megkoszorúzta József nádor hányattatott sorsú mellszobrát. Az eseményen Habsburg-Lotharingiai Mihály, a nádor ükunokája is részt vett felesége társaságában.

Molnár beszédében József nádor érdemeit méltatta, a magyar kulturális és tudományos élet fejlődésének előmozdítását. Habsburg Mihály olyan emberként emlékezett ükapjára, akinek életét „a munka, az erény, a hazaszeretet és az istenfélelem határozta meg.” A nádori tisztséget, mely a király utáni második legnagyobb országos méltóságot jelentette, 1796-tól 1846-ig töltötte be. Kezdettől fogva a reformok és az alkotmányosság híve volt, szorgalmazta a bebörtönzött magyar jakobinusok amnesztiáját, hozzájárult a Magyar Tudományos Akadémia megalakulásához és számos más polgári kezdeményezést is támogatott, például a Természettudományi Társaságot. Megalapította a Vakok Intézetét és a magyar tisztképző intézetet, a Ludovikát. Sokat tett a főváros fejlesztéséért is, létrehozta a Szépítési Bizottmányt, szerepe volt a Városliget rendezésében, a Margitsziget parkosításában, a vasútépítésben és a gellérthegyi csillagvizsgáló felépítésében. Bőkezű mecénás hírében állt és a közoktatás fejlesztését is szívén viselte. 1846-ban egyetemünk elődje, az Ipartanoda az ő nevét vette föl, melyet egészen a második világháború végéig viselt.

Az egyetem egykori névadójának mellszobrát még 1912-ben avatták föl és eredetileg az Aulában állt, míg 1949-ben nyomtalanul el nem tűnt. 1997-ben került csak elő súlyosan megrongált állapotban az egyetem pincéjéből, majd a restaurálás és a márványfej pótlása után két év múlva immár jelenlegi helyén avatták fel újból. Az avatáson jelen voltak a Habsburg–család tagjai is, akik attól kezdve minden évben koszorúval róják le tiszteletüket neves felmenőjük szobra előtt, akit csak így emlegettek: „Habsburgnak született, és magyarnak halt meg.”