Megjelent: T3K, 2006. november
Nézed a vizet, lassan hömpölyög lefelé a Duna. Rendületlenül, akár a könny az arcodon, olykor. Ma valahogy nem. Csak a fojtogató csend. Nézed, milyen más most ez a víztükör. Nem tudod, miért, de valahogy másnak látod. Kirándulócsoport ballag az éjszakában. Idegenek. Neked mindenképp, de arra gondolsz, talán egymásnak is. Ámbár, azt érzed, valahogy mindenki mindenütt idegen, még ha tekintetünk össze is találkozik néha. Valamit beszélnek, nem érted, hogy mit. Nem is érdekel. Senkit nem értesz. Magadat sem. Bármennyire is szereted önmagad, megértened még nem sikerült.
Lomha uszály érkezik, teljesen betölti a szemed előtti teret, míg áthalad előtted, a Lánchíd kőpillérei közt. Néhány nap múlva már a tengeren jár talán, messze innen.
Léptek zajára kapod fel a fejed. Bájos, keleti lány halk léptei. Nem vesz észre, mereven bámulja a látképet fényképezőgépén keresztül, mandulaforma bal szeme egész szűkre zárul.
Kattintgat, megállás nélkül, dolgozik a gép. Egy Halászbástya, két Parlament, három Lánchíd, két Citadella… és még öt kép vidám társairól, akik egy térképet lóbálva integetnek neki. Valamit kiáltanak. Nem érted egy szavukat sem. Elfordulsz. Mire visszanézel, már messze járnak mind.
Azt gondolja talán, hogy jpg - képekbe zárhatja a pillanatot, hogy ezentúl az csakis és kizárólag az övé legyen, és a maga romlatlanságában, egyediségében maradjon meg számára? Hogy évtizedekig, évezredekig megmaradjon minden ugyanolyannak, a bitek fogságába zárva? Meddő próbálkozás. Átélni csak akkor tudod a pillanatot, ha el is tudod engedni, így megy ez. Az emlékeid nem veheti el senki, azok a tieid. Csak azok a tieid, semmi más.
Van mire emlékezned. Van minek örülnöd, amire ha visszagondolsz, tudod: érdemes élni mindezért. Igen, mindezért érdemes, ezt biztosan tudod.
Langy eső kezd esni. Elmosolyodsz.
